Harc

Mint minden más stílusban, úgy a taiji quan-ban is akkor kezdődhet el a valós harci képességek fejlesztése, ha a gyakorlók párba álnak. Még ekkor is, a páros gyakorlatok alapszintű végrehajtási módjai az egészséget , a szellemet és az érzékelést fejlesztik, mielőtt magasabb szintű harci jártasságok fejlesztésbe kezdene a gyakorló. 

A tuī shŏu „a felfogás, szemléletmód” - a taiji jellegzetes, harcra felkészítő páros alapgyakorlatainak összefoglaló elnevezése, amit lökőkéz, vagy más néven tolókéz gyakorlatnak nevezünk. A lökőkezet azért nevezzük felfogásnak vagy szemléletmódnak is, mert a gyakorlás során nem csak a partner erejét, mozdulatait tapasztaljuk meg, hanem mélyebben megismerjük személyiségünket, saját fizikai és pszichés reakcióinkat, állapotunkat. Alapszinten fontos gyakorlási mód azoknak is, akik a stílust kizárólag az egészség megőrzésének céljából gyakorolják. 

A gyakorlás során a két partner kezei folyamatos kapcsolatban vannak egymással, és meghatározott köröket hajtanak végre. A mozgás eleinte csak üres köröket valósít meg, később az erők is belekerülnek. A stílus harci jártasságai iránt érdeklődők a tanulás előrehaladtával a lökőkéz körökbe építhetik bele az önvédelmi fogásokat, így azokat egy folyamat részeként lehet gyakorolni, ami segít kialakítani a természetes, ösztönös reakciót. 

Lökőkéz versenyeket is szoktak rendezni, amelyeken a cél lehet a partner álló helyzetből való kimozdítása, vagy valamely területről való kiszorítása lökés, feszítés, csavarás, dobás vagy gáncs segítségével, úgy, hogy ütni, rúgni és marokkal fogni tilos. Itt érdemes megjegyezni azt, hogy a gongfu versenyeken a tàijíquán művelői pusztakezes és fegyveres, egyéni és csoportos formagyakorlat kategóriában, illetve lökőkéz kategóriában mérhetik össze tudásukat. A formagyakorlatokat pontozással bírálják el.

A harci képesség következő szintje az önvédelem, amely a szabályok nélküli támadások elhárítását tanítja, mondhatjuk úgy, hogy az „utcai harcot”. A harci képességek legmagasabb szintje az az ökölharc, vagy más néven szabad harc: a sanda, amikor a teljes harci repertoár használható. A sanda jelent teljesen szabad harcot is és szabályok közötti szabad (verseny) küzdelmet is.

 







Wang Yang : küzdelmi edzések a Chen Taiji szülőfalujában





Chen Ziqiang : küzdelmi edzések a Chen Taiji szülőfalujában





Chen Ziqiang : Lökőkezek (Tuishou) - "néhány dinamikus mozdulat"





Xiao Youande: Lökőkéz (Tuishou)




Ma Hong mester bemutatja azt, hogy Chen Fake fia, Chen Zhaokui,
miként tanította a lökőkéz alapjait.






Chen Zhenglei és Chen Bin: Lökőkéz (Tuishou) alapkörök





Chen Ziqiang - Lökőkezek (Tuishou) - háttérben ököl gyakorlatok





Chen Zhenglei: Laojia 老架 Yilu - a forma mozdulatainak néhány alkalmazása





Chen Zhenglei: Laojia 老架 Yilu - a forma mozdulatainak néhány további alkalmazása





Lökőkezek (Tuishu) - kötött formában, és 3'33''-tól egy kis szabad harc





Pekingi lökőkezek (Tuishu) bemutató





Egy látványos spanyol bemutató





Feng Zhiqiang és Chen Xiang: Lökőkezek (Tuishou), testkeményítés és alkalmazások





Néhány alkalmazás





A Chen taijiquan ökölharc alapjai